Hétfőig Toszkánában utazgattam és persze Toszkána nem Budapest, de volt egy rakás fantasztikus élményem, amit nagyon gyorsan meg akartam osztani veletek, ezért készült el rekordgyorsasággal ide ez a cikk.
Van ugye a fejünkben élő kép Olaszországról, ami ilyesmi:
Minden romantikus, sehol egy turista.
És vannak filmek, amik erőteljesen rá is játszanak erre a fejünkben élő képre, például a Nagy Szépség, aminek az elején szimbolikusan kinyírják az egyetlen turistát, hogy aztán Rómát visszaadhassák a rómaiaknak:
A valóság ezzel szemben ilyen mondjuk Velencében:
És ilyen Firenzében:
És hasonló a helyzet Rómában is, ahol egészen biztosan nem lenne elég egy turistát megölni a város felszabadításához, hanem turistanépírtást kéne végrehajtani:
Az általános benyomás az, hogy az igazi Olaszország elveszett és ma már esélyed sincs elcsípni az eredeti hangulatot a külföldiek millióinak a hátán, hiszen minden csak a turisták kiszolgálásáról, a rossz minőségű, átverős éttermekről, a látnivalók előtti sorokban állásról és a tablettel fotózásról szól. És ez a nagyvárosokban részben igaz is, most azonban találtam több olyan kisvárost amiben alig van turista, szóval tökéletesen hozzák azt a hangulatot, ami miatt érdemes ellátogatni az országba.
Sorvezetőnek nyugodtan használjuk Szerb Antaltól az Utas és holdvilágot, ami ezen a környéken játszódik és ami csodálatosan adja vissza a környék hangulatát, pontosabban azt, amilyen Toszkána és Umbria volt az 1930-as években. A könyv egyik első városa Ravenna, ahol a főszereplő, Mihály, beleszédül a zöld mozaikokba, főleg persze azért, mert eszébe juttatják drámai fiatalkorát. A mozaikokat a San Vitale székesegyházban tudod megnézni, de itt van a városban a Rómát legyőző Nagy Theoderik és Dante sírja is (Ravennához képest Velence parvenü), illetve vannak olyan csodálatos éttermek, mint a Cinema Alexander Ristorante, ahol az utóbbi évek legjobb vacsoráját szolgálták fel nekem, ott a Profumo di piadina, ahol remek kis piadinákat, ilyen palacsintaszerű streetfoodokat készítenek, a legjobb mégis az az egészben, hogy akár nappal, akár éjjel, akár egy elhagyatott utcában, akár a turistalátványosságok közepén, de túlnyomó többségben vannak a helyiek, mondjuk általában belőlük is csak egy van, biciklin:
Az Utas és holdvilág mentén tovább haladva jutunk el Gubbióig, a városig, ahol Szent Ferenc megszelídítette a farkast, és ahol az öreg házakon két kapu van: egy az élőknek, és egy másik, befalazva, a holtaknak: ezeket csak akkor bontják ki, ha meghal valaki a házban, kiadják rajta keresztül a testet, majd újra befalazzák, nehogy a szellem visszataláljon. Legalábbis a sztori szerint ez volt a második ajtó, a porta del morto funkciója, ma viszont már csak néhány helyen találsz ilyesmit, a legtöbbet kibontották és rendes ajtót vagy kirakatot alakítottak ki a helyén. A város ezzel együtt fantasztikus, itt aztán tényleg egyedül tudsz csatangolni az utcákon, amik olyan olaszok, mintha csak egy képeslap kedvéért rendezték volna be őket, pedig nem, itt a helyiek élik zavartalan életüket a régi ritmusban, a régi szokások alapján.
Arezzo az Utas és holdvilágban végül kimaradt, én viszont megnéztem, már csak azért is, mert nagyon érdekelt, mit hagyott ki Mihály, és hát elég sokat: Arezzo kettővel nyüzsgőbb, mint Ravenna vagy Gubbio, de az utcán tekergő, vagy a Vasari árkádjai alatt mulató emberek többsége itt is olasz, a hangulat tehát sokkal autentikusabb, mint Velencében, Rómában vagy Firenzében. Persze van egy rakás látnivaló, tér, templom, a legjobb program viszont itt is a céltalan tekergés, vagy ha célt keresünk, mindenképpen látogassuk meg a temetőt, ami egészen különleges élmény, főleg, ha lehetőségünk van egyedül sétálgatni benne, gondolatokba temetkezve:
Részemről most ennyi, de ha van bármilyen további titkos tippetek, írjátok le kommentben!